Homoki Lilla

Homoki Lilla

Pszichológus

Bemutatkozás

Homoki Lilla vagyok, okleveles pszichológus, autogén tréning gyakorlatvezető. Eredetileg az otthonról hozott, mély és tartalmas beszélgetések élményét kerestem a pszichológusi pályán, illetve a tanulmányaim során az ragadott magával, hogy megismerhettem a viselkedések mögött rejlő hátteret, mozgatórugókat. A saját önismereti folyamataim során is mindig izgalmasnak tartottam felismerni, milyen mintázatok rejlenek viselkedések, döntések mögött. Úgy gondolom, hogy ezeknek a felismeréseknek köszönhetően türelmesebbek tudunk lenni önmagunkhoz, és ha eljön az idő, könnyebben és motiváltabban lépünk a változás, változtatás útjára. Ugyan kerülőutakkal találtam meg a pszichológusi hivatást, de úgy érzem, hogy az érdeklődésem kifogyhatatlan üzemanyagul szolgál a szakmában való fejlődésre.

Az autogén tréning módszerrel dolgozom, amit jó szívvel ajánlok annak, aki szeretne kapcsolódni a testéhez, nagyobb figyelmet szeretne szentelni a testi jelzéseinek és szeretne egy olyan relaxációs módszert tanulni, amit később egyedül is tud alkalmazni. Jelenleg szimbólumterápiás képzésben veszek részt, továbbá az érdeklődési körömhöz tartozik a női életút, a nőiség megélése is.

Szívesen kísérem azokat, akik szeretnék fejleszteni az önismeretüket, akik a stresszel való megküzdéshez keresnek segítséget, akiket érdekel az autogén tréning módszere, illetve azokat, akik életvezetési elakadás miatt keresnek segítőt.

Rendelési idő

- péntek: 16:00-20:00
- online: előzetes egyeztetés szerint

Személyes elérhetőség

Tanulmányok

Szimbólumterápia

2022 óta jelenleg is - Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület

Autogén tréning

2020 - Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület

Pszichológia MA

2019 - Károli Gáspár Református Egyetem

Pszichológia BA

2016 - Károli Gáspár Református Egyetem

Szakmai tapasztalat

Pszichológus

2023 - Pedagógiai Szakszolgálat