Az önismeret nem csak önismereti könyvekkel fejleszthető – rendhagyó könyvajánló
Az önismereti munka fontosságára talán egyre kevésbé kell felhívni a figyelmet, hiszen beépült a köztudatba, hogy az önismeret mélyítése elengedhetetlen a kiegyensúlyozottság eléréséhez. Jelentősebb fordulópontoknál, életszakasz váltásoknál különösen felértékelődik ennek a szerepe, de akkor is érdemes önmagunk megismerése felé fordulnunk, ha elégedetlenek vagyunk a kapcsolatainkkal vagy a korábban élvezetes dolgok már nem okoznak örömöt.
Jó hír, hogy az önismeret útján akár egyedül is elindulhatunk és nem kell ehhez feltétlenül szakmai vagy önsegítő könyveket forgatnunk a kezünkben 🙂
Bármilyen irodalmi alkotás lehetőséget teremt arra, hogy az ott olvasottakat megemésztve, értékelve tisztább képet kapjunk saját világnézetünkről és a számunkra fontos értékrendről. És szerencsére akadnak olyan kiemelkedő alkotások, melyek „szájbarágás” nélkül mutatnak példát és segíthetnek a saját működésünk megértésében.
Ilyen Gail Honeyman kötete, az Eleanor Oliphant köszöni, jól van is.
A könyv középpontjában Eleanor áll, akit minden túlzással nélkül nevezhetünk főhősnek, bár kezdetben leginkább szürke kisegérnek vagy különc csodabogárnak titulálnánk. Azonban ahogy haladunk a történetben előre, egyre jobban kirajzolódik előttünk, hogy Eleanor zárt világa egy mesterien megkomponált védekező mechanizmuson alapul, mely megvédi attól, hogy korábbi traumáival kelljen szembenéznie. Gyógyító kapcsolatai segítségével szerencsére az az idő is elérkezik, amikor elég lelki ereje lesz ahhoz, hogy nevén nevezze a múlt fájó pontjait és gyógyulásnak induljanak sérülései.
Kinek ajánljuk?
Építő és feltöltő olvasmány lesz annak,
- aki szívesen olvas hétköznapi hősökről
- akit érdekel a traumafeldolgozás
- aki szeretné jobban megismerni magát mások történetei által
- akit foglalkoztatnak a kötődési sebek
- aki hajlamos az első benyomás alapján ítélni, de szeretne empatikusabb lenni.
Ha szeretnél még több véleményt olvasni a könyvről, kattints ide.