Krónikus szégyen a párkapcsolatokban

Krónikus szégyen a párkapcsolatokban

A lelki alapszükségletekben számos ambivalenciát fedezhetünk fel: egyszerre vágyunk arra, hogy valahová tartozzunk és arra is, hogy kitűnjünk a többiek közül. Szeretnénk önállónak érezni magunkat, ugyanakkor jól esik hátradőlni és rábízni magunkat a társainkra. Érdekesnek, izgalmasnak szeretnénk láttatni magunkat, miközben a kiszámíthatóság igénye is bennünk van.

Néha kifejezetten nehéz felismerni, melyik oldal dominál vagy hogyan találhatjuk meg az egyensúlyt ebben az ellentmondásban. Különösen igaz ez, ha valaki korai sérüléseket szerzett.

Sokat emlegetett klisé, hogy az ember társas lény. És akármennyire is leegyszerűsítő ez a mondat, van igazság benne. Az újszülött kiszolgáltatottan érkezik a világra, egyedül az ösztönei képesek megvédeni, melyek azt mondják: nyerd el egy felnőtt tetszését, kapcsolódj hozzá, keress biztonságos védőhálót! 

Ez az alapvető vágy a szeretetre és a kapcsolódásra ideális esetben a biztonság élményével kötődik össze (“jó odabújni máshoz, megnyugtató az emberek közelsége”).

Ha azonban egy kisgyerek nem kap megfelelő (elfogadó) választ a közeledésére és az igényei kifejezésére, netalán kiszámíthatatlan, hogy a szülői szeretet mikor érhető el és mikor nem (pl. függő szülő esetén), sérüléseket szerez és ijesztővé fog válni számára a kapcsolódás lehetősége. Tehát a várt biztonság ellenkezőjét éli meg: megmutatta magát, feltárta, hogy szükségem van valamire, de magára hagyták. 

Ezt a sérülékenységet, az elutasítástól való félelmet és a szégyent viszik tovább a kötődési problémákkal küzdő felnőttek.

Mi történik a korai tapasztalatokkal?

A korai kapcsolódásokban megtapasztalt minta belsővé válik és számtalanszor megismétlődhet. 

A személyek vágynak a kapcsolódásra és a szeretetre, amit gyerekként nem kaptak meg, ez azonban félelmetes, hiszen sérülékennyé teszi őket. Szégyellik, hogy “nem tudnak normálisan kapcsolódni”. Ebből aztán egy ördögi körforgás alakul ki, ahol a személy szégyelli a vágyait (pl. a szeretet, elismerés, kapcsolódás iránti vágyat), ezért nehezebben fejezi ki őket és nem tesz aktív lépéseket (pl. nem kezd el ismerkedni).

A fent leírt kötődési mintával együtt sajnos magát a szégyenérzetet is belsővé tudjuk tenni, ezt nevezzük krónikus szégyennek, ami az élet minden területét, így a párkapcsolatot is átszőheti. Miről ismerheted fel, ha valaki a párkapcsolatában is krónikus szégyent él át?

  • Nagyon kritikus önmagával szemben, egy belső hang szinte mindenért lehordja
  • Magas mércéket támaszt önmagával (és a párjával) szemben. Tudja, hogy milyennek “kell” lenni egy kapcsolatban
  • Teljesítmény-helyzetként tekint a kapcsolatára: sikerekben és kudarcokban gondolkodik
  • Feladja önmagát, nem fejezi ki és nem gondoskodik az igényeiről
  • Eltűri a bántalmazó viselkedést is, hiszen a kritikus belső hangja őt hibáztatja az agresszor helyett
  • Titkolózik a barátai előtt, mert szégyelli a kapcsolatát
  • Egyre inkább befelé fordul

Hogyan jelentkezik midnez a hétköznapokban?

A tünetek változatossága is jól mutatja, hogy a hasonló tapasztalatok ellenére az emberek nem ugyanazon a módon próbálnak megküzdeni a szorongásaikkal. Legegyszerűbben 3 különböző stratégiát különíthetün kel:

  1. Az emberekhez közelítő stratégia követői úgy próbálják elkerülni a szégyent, hogy mindenben alkalmazkodnak másokhoz. Extrém mértékben kerülik a konfliktusokat és szinte automatikusan nyomják el a saját érzéseiket. Így valóban megvédhetik magukat a konfrontálódástól, ezzel együtt azonban elvesztik annak is a lehetőségét, hogy önmagukért szeressék őket (ami építené az önértékelésüket)
  2. A második stratégia az emberekkel szembemenő. Ők azok, akik a leghangosabban képviselik álláspontjukat és semmiben nem alkusznak meg. Nagyon függetlennek és határozottnak tűnnek, ez azonban a legtöbbször csak álca, belül megmaradnak a félelemteli gondolatok.
  3. A harmadik csoport tagjai az emberektől eltávolodó, elkerülő stratégiát választják, vagyis úgy próbálják megvédeni magukat a megszégyenüléstől, hogy nem alakítanak ki kapcsolatokat. A hatás garantált, de sajnos túl nagy árat kell fizetniük, hiszen lemondanak a korrektív élmény lehetőségéről is.

Hogyan segíthet mindezen a terápia?

A terápia nem pusztán naprakész szakmai tudással és gyakorlatias módszerekkel, hanem magával a terápiás kapcsolattal is segíti a kötődési problémák feloldását. 

A terapeutával való munka segít megtapasztalni egy elfogadó kapcsolatot, ahol minden érzelemnek helye van. Emellett a terapeuta megmutatja, hogy még a legintenzívebb érzelmek is elbírhatók és szabályozhatók. Segít eligazodni a kesze-kusza gondolatokban, képes másfajta perspektívát adni egy-egy helyzethez és nem utolsó sorban, képes elfogadni azt is, ha elakadtál, de azt is, ha kifejezetten lelkes vagy.

Vélemény, hozzászólás?