Miért fontos az önismeret?

Miért fontos az önismeret?

Biztosan számos helyen találkoztál már ezzel a kissé megfoghatatlan és lassacskán elcsépelt kifejezéssel, de ha meg kellene magyarázni, hogy mit is jelent pontosan az önismeret, hosszan keresnéd a megfelelő szavakat. Sokan vagyunk így ezzel 😊

Az önismeret leginkább szó szerint magyarázható meg: önmagunk ismerete.
Nem jelent mást, mint tisztában lenne a tulajdonságainkkal, értékeinkkel, azokkal a szempontokkal, melyek fontosak számunkra az életben. Ismernünk kell az érzéseinket, érzelmi szükségleteinket és persze a határainkat is.

Ha nem fordítunk kellő figyelmet az önismeretünkre, az olyan, mintha elengednénk a kontrollt. Hagynánk, hogy a felszín alatt meghúzódó érzelmeink irányítsanak minket, anélkül, hogy megpróbálnánk megnevezni és szabályozni őket.

Pedig minél tudatosabbak vagyunk, annál könnyebben csökkenthetjük a hullámzások mértékét. Eleve felismerhetjük, hogy milyen helyzetek sodornak minket el, és kitalálhatjuk, hogyan tudjuk kordában tartani a nem kívánt hatásokat.

Hogyan tudunk szert tenni erre a tudásra?

Többféle módon is belevághatunk önmagunk megismerésébe.

Az első szint

Az első, a gondolkodásunk megismerése, vagyis a kognitív megközelítés.

Legegyszerűbben úgy kezdheted el ezt a felfedezést, ha általad nehéznek ítélt helyzetekben megállsz egy pillanatra, és megpróbálod elcsípni az automatikusan megjelenő gondolataidat. A legjobb, ha le is írod ezeket. Így kis idő elteltével elég nagy lesz a „mintád” (tapasztalatod) ahhoz, hogy lásd, mik a tipikusan megjelenő torzításaid, sémáid (pl. nem vagyok elég jó; engem mindenki hülyének néz; stb.).

Második szint

Ha ennél is tovább lépnél, érdemes az érzelmi világod felfedezésével folytatni az utat.

Ezesetben a tudatos jelenlét gyakorlása vagy az érzelmi naplózás is egy remek lehetőséget jelent. A lényeg, hogy minél precízebben meg tudd fogalmazni az érzéseidet és adj teret ezek megélésének is.

A harmadik szint

Ezt követően a motiváció és az értékrend feltérképezésére biztatunk. Bár elsőre talán ez a terület nem jut eszünkbe, amikor az önismeretről gondolkodunk, mégis kihagyhatatlan. Hiszen, ha ismerjük, hogy mi fontos számunkra az életben (egy barátságban, párkapcsolatban, karrier területén, stb.), akkor sokkal magabiztosabban hozzuk meg a döntéseinket és könnyebben alakítunk ki motiváló jövőképet.

Ha úgy érzed, kedvet kaptál ehhez az utazáshoz, de egyedül nem tudod, hogy merre indulj, vedd fel velünk a kapcsolatot. Pszichológus szakembereink különböző módszertani megközelítéssel, naprakész tudással és empátiával segítenek téged a folyamat során.

A következő bejegyzésben azzal folytatjuk, hogy mit is ad nekünk az önismeret. Maradj velünk 😊

Vélemény, hozzászólás?